BÉKA
Eredetileg a termékenység és a gazdagság kifejezője volt. Természetes lételemei folytán a nedvesség és az átváltozás szimbóluma; víztől örökké nedves bőre a megújulást jelenti a kiszáradással, a halállal szemben. Az egyiptomi mitológiában a Nílus zöld békája a folyó áradására, a megújuló életre, a termékenységre és a bőségre utalt. Íziszhez, az újszülöttek és anyák védőistennőjéhez, valamint Heket termékenység-istennőhöz társították.
A kínaiak holdistennek tekintették, lábai a Hold fázisainak alakulását jelképezték; az esőt, a nedvességet, a gazdagságot és a pénzszerzést kötötték hozzá. Ünnepét, amely egyben a házasulandók ünnepe is volt, szeptemberben vagy októberben, holdtöltekor tartották.
Az antikvitásban időjós szerepében Apollónhoz kapcsolták. A felfuvalkodottság megtestesítője (például az Aiszóposz-, illetve Phaedrus-mesében). A karikatúrává torzított politikai harc jelképe Homérosz Békaegérharc c. vígeposzában.
Ókeresztény felfogásban az egyiptomi termékenységi és születési-újjászületési jelentéssel összefüggésben a feltámadás szimbólumaként is szerepel. Erről tanúskodik egy 7. századi kopt kultikus békamécses, amelyen egy béka hátán látható kereszten a következő felirat olvasható: "Én vagyok a feltámadás". Gyakran visszatetszést keltő alakban jelenik meg, bűnöket (fösvénység, kevélység, paráznaság, eretnekség, irigység, igazságtalanság) testesít meg.
Ördögi jelentése az Ótestamentumból veszi eredetét. Az Úr Mózesen keresztül fenyegeti meg Egyiptomot: "Ha nem engeded, hogy kivonuljanak, akkor Egyiptom földjét békával sújtom".
Jellegzetes állata volt a középkori mágiának és boszorkányságnak. Ha két kis szarvval festették meg, magát az ördögöt jelentette. Az alkimista ikonográfiában a természet sötét oldalát, alsó, de termékeny rétegét, az üledéket, a földi anyagot jelképezte. A magyar folklórban a szerelmi varázslat (a szoknya alsó szegélyébe varrt béka a szoknya viselőjének a szeretett férfi hűségét biztosította), a gyógyítás, valamint a rontás megelőzésének és megszüntetésének eszköze volt.

CALADRIUS
Másik nevén Charadrius. A Physiologusban és a középkori mítoszokban is megtaláljuk. Sajnos, nem tudjuk pontosan, melyik, ma is létező madárral lehetne azonosítani. Annyi egészen bizonyos, hogy a legendákban egy teljesen hófehér madár szerepel, mely főképp a királyi házakban fordulhatott elő. Egyesek szerint a fehér barázdabillegetőre illik a leírás.
A legfőbb érdekessége, speciális képessége ennek a madárnak: meg tudja jövendölni a beteg ember sorsát. Nagyon egyszerű jelekkel teszi mindezt. Ha nézi a beteg, haldokló arcát, akkor van remény a gyógyulásra. Azonban ha elfordítja tekintetét, ez a tett biztos jele annak, hogy az illető bele fog halni betegségébe.
A caladrius gyógyításra is képes. Miközben a beteg arcába néz, szinte magába vonja annak minden gyilkos kórját, majd felszáll egészen a nap közelébe, ahol mindezeket kiengedi magából. Itt a betegséget okozó részecskék elemésztődnek a hatalmas hőtől, megszűnik a betegség.
Morális értelemben Krisztus jelképe ez a madár, aki hozzá hasonlóan makulátlanul tiszta, bűnök foltja sosem szennyezte. Mivel a zsidók nem hittek benne, elfordította tőlük arcát, vétkeik súlyát magára vállalta a keresztfán. Elveti mindazokat, akik bűnbánatra képtelenek, viszont akik felé arcát fordítja, azok elnyerik a teljes gyógyulást.