Szoros kötelékek
2005.04.19. 15:20
A hiénakutyák Afrika déli részein a legsikeresebb ragadozó emlősnek számítanak. A macska- és a kutyafélék között félúton álló vadászok sikerüket a példamutató összetartásuknak köszönhetik. A 30-40 tagot számláló falkáikban bensőséges egység uralkodik. A hiénakutyák soha nem hagyják magukra elveszett társaikat és azokat is etetik, akik éppen nem képesek vadászni.
A dél-afrikai Krüger Nemzeti Park a hiénakutyák egyik utolsó menedékhelye. Az etióp sakál után a hiénakutya a legveszélyeztetettebb afrikai ragadozó, hiszen a fajt sok helyütt kártevőnek tekintik és irtják. Hazája Afrikának a Szaharától délre eső sztyeppéi. Az ezekkel szomszédos nyugati területeken, különösen a Kongó vidékén már egyáltalában nem fordul elő.
A hiénakutyák falkában élnek, ahol bensőséges egység uralkodik. A csapatot a vezetők - a legerősebb nőstény és hím - ereje és bátorsága tartja össze. Őket pedig egy még erősebb kötelék, a közös utódok kapcsolnak egymáshoz. A hiénakutyák társadalmi kötelékei egyedülállóan erősek az afrikai füves puszták birodalmában. Az erős összetartásra valóban nagy szükségük van, olyan félelmetes és kegyelmet nem ismerő ellenségekkel kell szembenézniük, mint az oroszlán vagy a leopárd. Emellett együttműködésüknek köszönhetik azt is, hogy Afrika legsikeresebb vadászainak számítanak.
|
Ha a vadászat megindul, a kutyák gyorsan mozognak, néhány óra alatt könnyedén megtesznek 10-20 kilométert. Zsákmányra akadva vadászüzemmódba kapcsolnak, azaz füleiket leeresztik. Támadnak, majd újra szétszóródnak. Minden kutya önállóan tevékenykedik. Amint egyikük ledönti áldozatát, a többiek azonnal odagyűlnek lakmározni. Hatalmas darabokat tépnek és nyelnek le egyben. Gyorsan falnak, nehogy más ragadozók ebédje legyen a zsákmányuk. Társadalmi szabályaiknak megfelelően a falka többi része látja el táplálékkal az üregeknél maradó vezérnőstényt és a már szilárd eledelt megenni képes kicsiket. Ez úgy történik, hogy a vadászatból visszatérők visszaöklendezik a megevett húst. Az üregek gyakran elhagyott földimalac-odúk, amelyekre a biztonságos ellés miatt van szükség.
Az új nemzedék világra jötte a falka életének egyik legfontosabb eseménye. A vezető nőstény a vajúdás ideje alatt anya, bába és nővér is egyben. A hiénakutyák társadalmában, ahol a magas halálozási ráta miatt a várható élettartam kevesebb, mint tíz év, a falka elvárja tőle, hogy minden évben világra hozzon egy újabb nemzedéket - egy új hadosztályt a sereg számára.
A kölyköknek kevesebb, mint fele éri meg a kifejlett kort, viszont az életben maradottak közül kerül majd ki a jövendőbeli falkavezér. Az ellés az alom nagyságától függően néha napokig is eltart. Egy-egy alkalommal akár 21 kölyök is születhet, ami a hiénakutya nőstények átlagos, 25 kilogrammos tömegét tekintve egyedülálló teljesítmény a ragadozók világában.
Ha valamelyik falkatag, vagy kölyök eltéved, a többiek nem hagyják sorsára. Az elkóborolt állat azonnal hívni kezdi a társait. A hangot a földhöz közel hajolva bocsátja ki, így az kilométerekre elhallatszik a bozótos szavannán. Ez a kommunikációs rendszer tökéletesen alkalmas arra, hogy a többiek tudtára adja, merre van. Az egyszerű, de rendkívül hatékony távközlési rendszer segítségével a falka egységes egészként működik - ráadásul sikeresen. A falkatagok közötti kötelékek biztosítják a társak iránti hűséget. Az eltévedt tagokat megkeresik, a sérültekre gondot viselnek, az éheseknek pedig részt juttatnak a közös zsákmányból akkor is, ha azok nem vettek részt a vadászaton. Összetartásuk példamutató minden társaságban élő teremtmény számára.
National Geographic Channel
A hiénakutya |
A hiénakutya teljes hossza 1.35–1.5 m, mibol 35–40 cm esik a farokra, vállmagassága 70–75 cm, testsúlya pedig 30–35 kg. Bármily karcsú és könnyed is a testalkata, mégis eros, izmos állatnak a benyomását kelti. Színezete feltunoen tarka, de alig van két, teljesen egyforma rajzolatú példánya, csak a fej és a nyak rajzolatában mutatkozik bizonyos állandóság. Foszínei, melyekbol rajzolata összetevodik, fehér, fekete és okkersárga.
|
Egyik példányon a fehér, a másikon a fekete szín az uralkodó, tehát az egyik éppúgy lehet alapszín, mint a másik; tolük a világosabb vagy sötétebb foltok rikítóan elütnek. Maguk a foltok is szabálytalanok, hol kisebbek, hol nagyobbak; alakjuk küönbözo, gyakran az egész testen szétszóródtak; a fehér vagy okkersárga foltoknak mindig fekete a szegélyük. Az arcorr, egészen a szemekig föl fekete, s ez a szín hosszú sávban folytatódik a szem és a fül közt, a fejteton és a tarkó hosszában. A füle fekete, a szeme barna. Farkának a töve okkersárga, a közepe fekete, bozontos végbojtja pedig fehér vagy okkersárga.
Brehm: Az állatok világa |
|