Egy igazi társas lény
2005.01.23. 20:29
A hideg vizekben élő fókák újszülöttjei a világ zsírban legdúsabb tejét kapják, hogy minél hamarabb védelmet nyerjenek a gyilkos hideg ellen. A fókákat zsírjuk és bőrük miatt az ember ipari méretekben vadászta, nem volt ez alól kivétel a világ északi felén elterjedt nagy csapatokban élő borjúfóka sem.
A fókákról általában a hideg Északi- vagy Déli-sark ugrik be mindenkinek, de minimum Grönland. Pedig tágabb hazánkban, Európában is szép számmal élnek, pontosabban fogalmazva éltek különféle fókafajok. Mind közül a legjobban elterjedt faj a borjúfóka (Phoca vitulina) volt, aminek napjainkra az iparosodásból fakadó környezetszennyezés, a vadászat és az élőhelyvesztés miatt nagyságrendekkel lecsökkent száma. Egyébként világszerte elterjedtek: az Atlanti- és a Csendes-óceán északi vizeiben honosak, de nemcsak az óceánban, hanem néha tavakban is találkozhatunk velük. A Kanada keleti vidékén található Seal-tóban (Fóka-tóban) például szintén előfordulnak.
A borjúfóka testhossza maximum 2 méter, testtömege is 150 kg alatti, s ez azt jelenti, hogy a borjúfóka nem túl nagytermetű a fókák világában. Színezete barnásszürkés, de a színárnyalatok nem oszlanak meg egyenletesen az állat testén. A barnásszürke különböző árnyalatai pettyekben, foltokban jelennek meg testén, bár általános szabályként elmondható, hogy a hasoldal mindig lényegesen világosabb a hátoldalnál.
Társas állatok, amelyek a nekik megfelelő helyen, ahol zavartalanul időzhetnek, tavasszal százfőnyi csapatokban gyülekeznek. Amikor a szárazra mennek, verekednek a jobb helyekért, azonban ha már elhelyezkedtek, békésen és sűrűn heverésznek egymás mellett. A kellemetlen meglepetések ellen úgy védekezek, hogy őröket állítanak ki, amelyek veszedelem esetén üvöltésbe törnek ki. Mind a szaglásuk, mind a hallásuk nagyon jól fejlett.
Idejének nagy részét a vízben, a víz felszíne alatt tölti, a szárazföldön meglehetősen esetlenül mozog. Tápláléka halakból, rákokból, illetve különféle lábasfejűekből, néha vízimadarakból áll. A tájékozódásban egyéb érzékszervei mellett bajuszának tapintó szőrszálai is igen nagy segítségére vannak.
Bár a fókák sok mindenben alkalmazkodtak a vízi életmódhoz, elléskor mégis a partra kell jönniük. Így tesz a nőstény borjúfóka is. A vemhességi idő elég hosszú, mintegy 10-11 hónapra tehető. A fókák kölykeit borjaknak nevezzük, ami ebben az esetben kicsit furcsán hangzik, amikor a borjúfóka borjáról beszélünk. Ellésenként jobbára csak egyetlen borjú születik, s már egészen fiatalon otthonosan mozog a vízben. Bár a szárazföldön jön világra, kevéssel születése után már a víz alatt szopik. Az újszülöttek szőrzete már világrajövetelük elején ugyanolyan, mint a felnőtteké, mehet is vele rögtön a hideg vízbe.
A borjúfóka kimondottan parti állat, amely legszívesebben öblökben és folyótorkolatokban tartózkodik és a nyílt tengerre csak ritkán megy ki. A folyókba ellenben gyakorta behatol, sokszor az ívásra igyekvő lazacok nyomában több kilométert képes felúszni. Hosszabb időt azonban nem szívesen tölt az édesvízben.
A borjúfóka testét az északi vizek alacsony hőmérsékletétől vastag bőr alatti zsírrétege védi meg. Bár mechanikai védelmet és tápanyagraktárt is jelent az állat számára, legfontosabb azonban a hőszigetelő szerep. Nem véletlen, hogy az emlősállatok világában a fókáknak van a legsűrűbb, leginkább zsírdús teje, hiszen a borjaknak gyorsan kell hőszigetelő zsírréteget növeszteniük.
Ez a rendkívüli zsírnövesztő képesség lett a fókák veszte, az ember ugyanis hihetetlen méretekben vadászott rájuk. Egy 70 kilogrammos borjúfókából körülbelül 18 liter olajat lehet nyerni. Emellett bőréből is jókora hasznot húztak a vadászok, leginkább táskákat, lábbeliket készítettek belőlük. Elmondható róluk, hogy minél távolabb élnek az embertől, annál szabadabban viselkednek, lakott vidékek közelében viszont visszahúzódóak. A borjúfóka az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős faj. Mivel az Európai Unió-tag Magyarországon csak állatkertben élnek, nálunk nem tartják külön számon védett állatként.
|